Így néz majd ki Budapest új városnegyede

Desktop
(forrás: MTI)
(forrás: MTI)

Kihirdették a Budapest Déli Városkapu meghívásos nemzetközi tervpályázat eredményét a fővárosban.

A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes azt mondta, a kormány és Budapest olyan műveket várt, amelyek a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezésére vállalkoznak. Megvalósul egy csaknem 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények jönnek létre, például egy 15 ezer férőhelyes atlétikai stadion.

(Katt a nagyobb képért!)

Összesen tizenhét pályamű érkezett, amelyek közül hetet vettek meg, és további háromnak dobogós helyezést osztottak. Az első díjat az egyebek mellett a norvég nemzeti operaházat is tervező, oslói székhelyű Snohetta építészműhely innsbrucki irodája nyerte el, közösen a Verkehrsingenieure Besch und Partner nevű vállalattal.

Az értékelés főbb elemei között volt a városképi megjelenés, az építészeti minőség, a terek közti funkcionális kapcsolatrendszer, valamint az innováció. "A 21. század ingatlanfejlesztéseinél nem lehet kihagyni az okos, környezettudatos megoldásokat, a fenntartható koncepciókat. A projekt összhangban áll Budapest stratégiai céljaival, és kapcsolódik a Dunára tervezett új déli hídhoz is. A kialakítandó intermodális csomópont révén a korábban kihasználatlan terület valódi városkapuként működhet a jövőben" - tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

(Katt a nagyobb képért)

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a bírálóbizottság elnöke hangsúlyozta: az elmúlt húsz évben az a tendencia rajzolódott ki, hogy mind Pesten, mind Budán déli irányba terjeszkedik a város, mert arrafelé van egyrészt tér, másrészt közlekedési infrastruktúra.

Dél-Pestet és Észak-Csepelt „aranytartaléknak” nevezte, óriási lehetőségnek, amellyel „okosan kell sáfárkodni”. Ma ez a terület „mentálisan kívül esik” a városon, pedig mindössze öt kilométerre található a központi Deák Ferenc tértől, ahonnan autóval tíz-harminc, közösségi közlekedéssel tizenöt-húsz perc utazással elérhető – tette hozzá Fürjes Balázs.

Azt mondta, nagy lehetőség áll előttük: egy lerobbant, elhanyagolt, részben korábbi ipari létesítményekből álló térség megújítása, hatékonyabb bekapcsolása a város életébe.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?