Utcát neveznének el dr. Vajda Árpádról

Oszd meg másokkal!

Desktop

A Csili Művelődési Központ Helytörténeti Klubjának egyik találkozóján nemrég felmerült, hogy az 1940-es évek híres sakkolimpiai bajnokáról, dr. Vajda Árpád rendőrkapitányról nevezzenek el utcát Pesterzsébeten. Juhász Lajosné alpolgármester kifejtette, hogy az önkormányzat nyitott a kezdeményezésre és várja a lakosság megkeresését ezzel kapcsolatban.

Dr. Vajda Árpád Pesterzsébet történetének legeredményesebb sportolója. A kiváló sakkozó háromszor nyert csapatban olimpiai bajnokságot: 1927-ben Londonban, 1928-ban Hágában és 1936-ban Münchenben Ezüstérmet nyert 1930-ban és 37-ben. A civilben rendőrségi fogalmazó évtizedeken át szervezte az erzsébeti sakkéletet.

1896. május 2-án Rimaszombaton született, 15 évesen, nyitrai gimnazistaként már a Magyar Sakkszövetség tagja, sőt a kongresszuson is részt vesz. 1913-ban költöznek Erzsébetfalvára, onnan kezdve a Budapesti Sakk-kör tagja s az marad 1951-ig, a feloszlatásig. Diákként a könyvtár kezelője, később a kör vezetői közé tartozik.

1921-ben az újjáalakult Magyar Sakkszövetség vezetőségében választmányi tag, később tanácstag. Csapatkapitány, FIDE delegátus is volt. A háború alatt visszavonul, utána MADOS csapatkapitánya, társelnöke, 1949 után a Sakkszövetség elnöki tanácsának tagja.

Érettségi után rendőrségi díjnokként kezd dolgozni és párhuzamosan jogot tanul: „mezei jogász" 1916-18 közt katona volt, aztán ismét a rendőrségnél dolgozott.

1927-35 közt a Budapesti Főkapitányságon, a Pesterzsébeti Kerületnél majd a VII. kerületi Kapitányságon fogalmazó, 1936-ban címzetes kapitány. 1937 Pestszenterzsébeti kerületi kapitányságra kerül, tényleges kapitányi ranggal, 1942-44 közt ugyanott tanácsos, a kapitányság harmadik embere.

A II. világháború után a rendőrség állományában maradt, ami nem volt kis dolog, hiszen alig néhány régi rendőrtisztet vettek át. Ő azonban nem csak, hogy távol tartotta magát a korábbi politikai mozgalmaktól, hanem esetenként segítségére volt azoknak, akik erre rászorultak. Ezt méltányolták.

A sakkal 1967-ig, haláláig kapcsolatban maradt.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?