Fehér Miklós-kupa volt a Hajós suliban

Desktop

Az idén 15. alkalommal tartották meg az olimpiai iskolák labdarúgói részére a Fehér Miklós Labdarúgó Kupát a Hajós suliban.

A verseny névadója a fiatalon, tragikus körülmények között a pályán elhunyt egykori válogatott focista, aki előtt nagy karrier állt. Immáron másfél évtizede az ő tiszteletére rendezik meg minden évben ezt a fontos eseményt, melyre az ország több, olimpiai bajnokok és sportvezetők neveit viselő iskolájának csapatai is elindulnak.

Idén, március 22-én került sor a kupára az iskolában, amit Őrfi Krisztina igazgató asszony nyitott meg. A nyitóbeszéd után Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere köszöntötte a csapatokat és a vendégeket, majd Szép Alíz Kíra 8.b osztályos tanuló, a New Hope Dance csapat tagjának táncát mutatta be. Néma főhajtással emlékeztünk az elhunyt névadóra, a csapatok és a vendégek képviselői egy-egy szál virággal tisztelgetek emlékének.

Ezt követően Lisztes Krisztián 49-szeres labdarúgó válogatott szólalt fel, aki méltatta egykori válogatott csapattársát. A 4.a-s Garbacz Dorina, az ESMTK ritmikus gimnasztikai előadását láthattuk.

A vendégek között voltak még Somodi Klára és Fekete Katalin önkormányzati képviselők, Varga Sándor sportreferens; Nagy Dániel, az ESMTK labdarúgó utánpótlás sportigazgatója, valamint Kovács László sportszakújságíró. A bírók Surányi Péter MOA elnökségi tag és Juhász László voltak. Az eredményhirdetésen Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára, Fekete Katalin és Somodi Klára képviselők adták át a díjakat. Az eredmények a következőképpen alakultak:

I. hely: Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola
II. hely: Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
III. hely: Pesterzsébeti Hajós Alfréd Általános Iskola

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!

Juhák Tamás

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?