Ez vár a MÁV-ra: vonatkésés esetén komoly kártérítés, mozgáskorlátozottak segítése, bringaszállítás biztosítása

Desktop
(fotó: RailPass)
(fotó: RailPass)

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta azt a módosító javaslatot, amely a vonatok késése esetén növeli az utasoknak járó kártérítés összegét, a fogyatékkal élő utasok számára hathatósabb segítséget ír elő, a kerékpárosok számára pedig a vasút könnyebb használhatóságát biztosítja.

Az egy óránál hosszabb késések esetén az utasoknak járó kártérítés összege a jegy árának negyedéről a felére emelkedne. Ha a vonat másfél órát késik, akkor a jegy 75 százaléka, két órás késésen túl pedig a teljes jegyár járna kártérítésként. Ha az utasnak több, vagy akár eltérő vasúttársaságtól vett jegye van az út különböző szakaszaira, az információhoz, segítséghez és kártérítéshez való joga nem változhat – áll az uniós parlament tájékoztatójában.

A képviselők elutasították a javaslatnak azt a részét, amelynek értelmében az utasok „rendkívüli körülmények” fennállta esetén nem kaptak volna kártérítést.

Az állásfoglalás szerint a csökkent mozgásképességű emberek számára a nagyobb állomásokon ingyenesen és előzetes kérés nélkül segítségnek kell rendelkezésére kell állnia. Tisztázták azt is, hogy a kerekes székben vagy egyéb mozgássegítő eszközben a vasúti társaságok és állomásüzemeltető által okozott kár teljes körű megtérítése a társaságok és az üzemeltető felelőssége.

A javaslat szerint az utasoknak jogukban áll felvinni biciklijüket a vonatra, beleértve a nagysebességű, távolsági, a határokat átlépő és a helyi járatokat is. Az új és felújított vonatokban mindenképpen lennie kell jól láthatóan kijelölt helynek összeszerelve szállított kerékpárok számára is.

A képviselők támogatták a szabályok alóli ideiglenes felmentések előrehozott kivezetését is. Korábban több tagállam, köztük Magyarország is kapott felmentést, hogy a 2009-es utasjogokat egy ideig csak részben alkalmazhassa a hazai vasúton. A felmentéseknek a javaslat szerint legkésőbb egy évvel a megváltoztatott szabályok életbe lépte után meg kell szűnniük.

A javasolt változtatások minden uniós tagállamra, illetve mindenféle vasúti szolgáltatásra (privát és közösségi, nemzetközi és belföldi egyaránt) érvényesek lesznek, és azokat az elővárosi vasutak esetében is alkalmaznák.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek