Tarlós döntött a buszok új színéről

Desktop
(forrás: BKK)
Parázs vitát váltott ki a BKK korábbi bejelentése, miszerint a jövőben új színben pompáznak majd a BKV-buszok. Volt, akinek a szín nem tetszett, volt, aki pénzherdálásnak tartotta az átfestést, a VEKE pedig azt rótta fel, hogy nem kérdezték meg a főváros lakóit arról, milyen színű buszokat szeretnének látni az utakon.

György István főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid BKK vezér a Népszabadságnak adott nyilatkozatukban megvédték álláspontjukat. Mint elmondták, a fővárosi buszok sokak által vitatott új „égkék” színét a formatervezők ajánlata alapján – az ipari termelésben használatos színskáláról – választotta ki a városvezetés és a BKK szakértői, majd belső konzultációk lefolytatását követően maga Tarlós István főpolgármester hozta meg a döntést.

Véleményük szerint eljött az idő a fővárosi buszok „közös nevezőre” hozására. S ennek csupán az egyik eleme az egységes szín. Jelenleg 105 busz vár fényezésre. Néhány Ikarust a nagyjavítást követően, a Mercedes Citarókat a klímabeszerelések okán, míg a holland Volvo és Van Hool buszokat a zavaró színek és feliratok miatt kell újrafesteni. S ha már úgyis el kell végezni a munkát – darabja cirka egymilliós tétel –, miért ne lehetne az egységesítés jegyében. Ezt a gondolatot erősíti a jelenleg folyó busztender, amelynek nyomán a jövő év elején 150 új busz gurul be a fővárosi közösségi közlekedés porondjára. A járműveket a jelenleg futó tender győztese vásárolja és üzemelteti majd, ám a kiírás alapján külső megjelenésükben – így például színükben – illeszkedniük kell a BKK által kialakított arculathoz.

A teljes buszflotta egységesítése 4-5 évig is eltarthat, mivel csak az újonnan érkező járművek kapják meg az új színt, a 15-20 éves Ikarusok már nem. Így egyetlen extra forintot sem költenek a színváltásra.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek