Kerületi fejlesztések: ti kérdeztetek, mi továbbítottuk, a polgármester válaszolt

Oszd meg másokkal!

Desktop

Szerintetek melyik az a terület, tér vagy épület a kerületben, amelyre leginkább ráférne egy átalakítás? – kérdeztük nemrégiben Facebook-oldalunkon. Nagyon sok komment, ötlet érkezett a kérdésre, amit továbbítottuk az önkormányzatnak, azzal a kérdéssel, hogy ezek közül melyik megvalósítása van tervben. Szabados Ákos polgármestertől az alábbi válasz érkezett.

„Önkormányzatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a közterületek élhetőbbek legyenek, melynek érdekében minden évben jelentős mértékben újítunk meg, újítunk fel közterületeket. A 2017-es költségvetési évben ezért került sor a Topánka utca Török Flóris u – Széchenyi u. közötti szakaszának, a Bp. XX. Határ út Lajtha L. u. – Török Flóris u. közötti szakaszának, valamint a Bp. XX. Török Flóris utca Határ út – Bíró Mihály utca közötti szakaszának rekonstrukciójára.

Terveink szerint a munka a következő években is folytatódni fog a mindenkori költségvetési előirányzat függvényében. A munkák tervezésekor lehetőség szerint figyelemmel leszünk a levélben hivatkozott, lakosság által javasolt helyszínekre is.

Fentieken túlmenően tájékoztatom arról is, hogy a Jódos-Sós fürdő megújulása a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. beruházásában a közeljövőben várható, tudomásunk szerint a beruházás megkezdéséhez a jogerős építési engedélyek rendelkezésre állnak. 

A Bp. XX. Kossuth Lajos utcában található volt Aranycsillag étterem magántulajdonban van, így ezen a helyszínen az Önkormányzat fejleszteni nem tud.

Önkormányzatunk 1 milliárd forint összegű támogatásban részesült a „Pesterzsébeti gyalogos és kerékpáros híd” projekt megvalósítása érdekében, mely beruházás előkészületei jelenleg is zajlanak. A projektben egy, a Bp. XX. Helsinki út felett átívelő, a Bp. XX. Kossuth Lajos utca – Zodony utca között húzódó gyalogos és kerékpáros híd kerül kialakításra, előreláthatólag 2018-2019. év folyamán. A létesítmény kerületünk két városrészének, a dinamikusan fejlődő Duna-parti terület és a városközpont szerves összekapcsolása érdekében kerül megvalósításra.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?