Lezárták a nyomozást a taxis késelés ügyében

Oszd meg másokkal!

Desktop
(fotó: Mihádák Zotán - MTI)
(fotó: Mihádák Zotán - MTI)

A nyomozók lezárták annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt Pesterzsébeten.

Amint azt megírtuk, 2018. május 25-én hajnalban megkéseltek egy taxist Pesterzsébeten az Ady Endre téren. A taxis a Nagyvárad téren vett fel egy utast, akit a XX. kerületbe vitt. Az utas útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte, amivel elmenekült. A taxis rádión kért segítséget, a kiérkező mentők életveszélyes állapotban szállították kórházba.

A BRFK nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, a Market Central parkolójában elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az emberölési kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a BRFK Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére – írja a police.hu.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?

Hirdess nálunk!

Szeretnéd, ha a kerület lakói tudnának szolgáltatásaidról, termékeidről, boltodról, vendéglátó-helyedről? Hirdess nálunk! Meglásd, egyáltalán nem drága – és megéri. A részletekért kattints ide!

Legyél a szerzőnk!

Rendszeresen írnál a környéked eseményeiről, boltjairól, kocsmáiról, kulturális programjairól, utcáiról és játszótereiről? Ne habozz, vedd föl velünk a kapcsolatot!

Partnerek