Öt autót törtek fel Pesterzsébeten – elkapták őket

Oszd meg másokkal!

Desktop
(forrás: police.hu)
(forrás: police.hu)
Egy testvérpárt fogtak el a kerületi zsaruk.

A pesterzsébeti körzeti megbízottak március 14-én hajnali 4 órakor járőrözés közben lettek figyelmesek az Előd utcában egy betört ablakú autóra. A rendőrök értesítették a tulajdonost, aki a helyszínen elmondta, hogy a kocsiból egy GPS-t loptak el.

A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök látókörébe került két férfi, a 24 éves K. Tamás és testvére, a 29 éves K. Imre, akiket a gépjárműfeltörés elkövetésének gyanúja miatt három órával később előállítottak és lakhelyükön házkutatást tartottak. A házkutatáson a rendőrök több olyan tárgyat találtak és foglaltak le, melyek szintén bűncselekményekből származhatnak.

A rendőrök megállapították azt is, hogy a gyanúsítottak március 13-án éjjel még négy autót törtek fel a környéken és két másik nyitott autóból GPS-t és egy aktatáskát loptak el.

K. Tamást és K. Imrét lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárást a XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le – írja a police.hu.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?