Több emberen elkövetett emberölési kísérlettel vádolják a Vágóhíd utcai késelőt

Oszd meg másokkal!

Desktop
(fotó: BRFK)
(fotó: BRFK)
A vád szerint az elkövető saját testvérét, valamint 14 éves unokaöccsét késelte meg, tavaly decemberben. A két sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vádirat szerint az ügy vádlottja – a 43 éves J. Béla – 2016. december 16-án a kora délutáni órákban egyszer már összevitatkozott testvérével, egy közöttük meglévő korábbi konfliktus miatt.

Egyik rokonuk szétválasztotta a vitatkozó testvéreket, és felszólította a vádlottat, hogy menjen haza. A sértett azonban a testvére után ment, és közöttük a szóváltás és dulakodás a Vágóhíd utcai buszmegállóban folytatódott.

Az iskolából hazafelé tartó 14 éves unokaöccsük meglátva, hogy két nagybátyja verekszik egymással, megpróbálta szétválasztani őket, illetve még egy felnőtt rokonuk is közbelépett.

Ekkor azonban a vádlott hirtelen előrántotta a kinyitható zsebkését, és azzal a testvérét többször, a mellette álló 14 éves unokaöccsét pedig egy alkalommal mellkason szúrta.

A súlyos mellkasi szúrt sérülések mindkét sértettnél életveszélyes állapotot idéztek elő, időszerű és szakszerű orvosi ellátás nélkül a sérülések a halálukat is okozhatták volna.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfival szemben több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot, és határozott idejű fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, amely esetben a büntetési tétel felső határa húsz évig terjedhet – írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?