Együtt a főváros közbiztonságáért

Desktop
(forrás: police.hu)

Új együttműködési megállapodást írt alá november 17-én dr. Tóth Tamás dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya, valamint Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke – adta hírül a BRFK.

Az együttműködő felek a főváros közbiztonságát közös ügynek tekintik, ezért szem előtt tartva a polgárőrök és a rendőrség közötti hatékony együttműködésben rejlő lehetőségeket, egyúttal megerősítve a polgárőrszervezetek stratégiai partneri szerepét, megállapodást kötöttek.

A Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetség – többek között – vállalja, hogy a működési területét érintő közterületi jogsértések visszaszorítása, megelőzése érdekében közterületen, közutakon, forgalmas nyilvános helyeken, közlekedési csomópontokban hozzájárul a lakosság biztonságérzetének növeléséhez, a bűnmegelőzési feladatok hatékony ellátásához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – egyebek mellett – vállalja, hogy baleset-megelőzési tevékenységébe bevonja a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetségét, így különösen bemutatók, kiállítások szervezésébe, valamint az óvodák, iskolák, illetve az idősek vagy gyermekek által sűrűn látogatott helyeken a gyalogosforgalom biztonságosabbá tétele érdekében szervezett szolgálatellátásba, továbbá a prevenciós feladatok ellátását összehangolják és – lehetőség szerint – közösen végzik.

A tartalom a hirdetés után folytatódik
Desktop, Mobil
Mobil
Mit szólsz hozzá?